Ezen a nyáron ünnepelte Jersey offshore pénzügyi központja működésének 50. évfordulóját. A szomszédos Guernsey is nemsokára ünnepelheti a fél évszázados alacsony adózást.
Jersey kormánya még 1961-ben könnyített a bankolási törvényeken. Egy, a Cityben tevékenykedő bankház, bizonyos M. Samuel alapította az első hasonnevű nemzetközi bankot a szigeten, majd sorban nyíltak a pénzintézetek, a többi már történelem.
M Samuel, később Hill Samuel néven beolvadt a Lloyds banki csoportba, amely ma is meghatározó Jerseyn, a Llyoyds TSB International pénzintézen keresztül.
Az 1960-as és 1970-es években sok olyan külföldön élő angol, akik az országok függetlenné válása során hazaköltöztek, megtalálták a lehetőséget Jersey-szigetén. Jersey volt a biztonságos menedék a pénzük számára, amelyre az angolok kemény, büntető jellegű adórendszere vonatkozott volna.
Geoff Cook, a Jersey pénzügyi hatóságtól a The Telegraphnak elmondta: “50 éve marketingelünk, mióta elkezdtük exportálni pénzügyi szakértelmünket külföldre”.
Ma Jerseyn 45 bank működik 161 milliárd angol fontnyi betéttel, ezenkívül 2000 befektetési alap kezel 184 milliárd font értékű eszközt. A kis sziget kipróbált működő közege az offshore vagyonkezelőknek (trust) és az alapítványoknak.
Az elmúlt években Jersey bankjai inkább a vállalati és intézményi befektetőkre specializálódtak, bár a gazdag magánszemélyek is szívesen látott üzletfelek, főleg a bankok vagyonkezelési részlegén. Jersey a székhelye egy sor nagybank offshore ágainak, mint például a Lloyds vagy a HSBC. A tőzsdei összeomlások előtt egy sor nemzetközi cég is oda helyezte át központját. Ezek közé tartozik a mérföldkőnek is számító 38 milliárd font tőkéjű Glencore, egy olyan Jerseyn bejegyzett nemzetközi árukereskedelemmel foglalkozó óriásvállalat, amelyet a londoni és a hongkongi tőzsdén is jegyeznek májustól.
Folytatjuk!
Kapcsolódó cikkek:
Számít-e a külföldi bankszámlának otthont adó ország hírneve?
Megint a HSBC lett a legjobb internetes bank
Alacsony adózású (offshore) pénzügyi társaságok és holdingok (gyakorlati példák is)
Működnek-e még egyáltalán az offshore számlák?
Most akkor mi lesz az offshore bankszámlákkal?
Bankszámlanyitás menete a Man-szigeten (IOM)
Mi lesz a brit egykori offshore paradicsomokkal?
Európai alacsony adózású bankszámla: Írország, Man-sziget, Jersey