“A megtakarítás több mint pénz a bankban, építi a jellemet és önuralomra tanít”, nyilatkozta a gyerekek számlájával kapcsolatos kutatásokat összefogó ABAEF-től Laura Fisher.
A kutatás eredménye az, hogy az öt fontos oka van annak, hogy a gyerekek hozzáférhessenek megtakarítási és akár folyószámla vezetéséhez:
1. A gyerek önkontrollt tanul
A költés helyett a megtakarítást választani, ez maga az önkontroll. Már a híres 1927-es “mályvacukor” kísérletben kiderült, hogy az önkontrollal rendelkező gyerekek pszichológiailag jobban teljesítenek az iskolában és megbízhatóbbak.
2.A pénzt megtakarító gyerekek közül többen mennek egyetemre.
A washingtoni egyetem szociológiai tanszékének kutatásából kiderült, hogy a megtakarításaikat kezelő gyerekek közül hétszer annyian kerültek be egyetemre, mint bankszámlával nem rendelkező társaik.
3. A bankszámlával rendelkező gyerekeknek jobbak a kilátásaik az életre. A SEED intézet kutatása szerint a bankszámlával rendelkező gyerekek stressz szintje felnőttként alacsonyabb lesz.
4. Akik pénzt takarítanak meg, azokból nem lesz pénzügyi analfabéta
A diákok, akiknek van bankszámlájuk sokkal többet tudnak a pénzügyekről, mint a társaik, akiknek nincsen bankszámlájuk. Ez egy amerikai nemzeti kérdőív eredményeiből derül ki, amelyet a Jump$tart Coalition® “a személyes pénzügyi műveltségért” nevű szervezett készíttetett.
5.A bankszámlával rendelkező gyermekek szabadok és boldogok
A legtöbb bank ingyenes, minimum betéti feltételek nélküli és a szülői felügyeletet garantáló számlanyitási lehetőségeket kínál gyermekek számára. Sőt magasabb kamatokkal és más támogatásokkal is próbálnak ösztönözni. Vannak pénzintézetek, amelyek plüssállatokkal, mások kifejezetten a gyermekek magasságához igazodó ügyfélablakkal várják a kis ügyfeleket.
Az Amerikai Egyesült Államokban még honlapot is létrehoztak annak érdekében, hogy a szülők minden információt megszerezhessenek gyermekük bankszámlájának megnyitásához.
A “Tanítsd meg a gyermekeket megtakarítani” nevű kampány során banki önkéntesek segítenek kialakítani a fiatalokban a megtakarítás fontosságának tudatát és gyakorlati lépéseit. A program 1997-es indulása óta közel százezer bankár tanított több mint négymillió diákot.
Kapcsolódó cikkek:
Külföldi bankszámlanyitás 4 lépésben
Magán vagy vállalati alacsony adózású, külföldi bankszámlát érdemes nyitni?
A külföldi bankolásban nincsen semmi misztikus
Miért Svájcban és Liechtensteinben a legjobb bankszámlát nyitni?